Szóval, röviddel dél után nekivágtunk az ismeretlennek. A forrásig ugyanis tulajdonképpen kijelölt út vezetett, jelzőoszlopokkal, időnként útjelző táblákkal, s kissé (legalábbis a számunkra) távol egymástól - pihenőhelyekkel. Utóbbiak nagyjából így néznek ki:
Van ilyenből kisebb-nagyobb. Csakhogy a forrástól nyugatra, már jól eltűnnek. Mi ugyanis a Tisza-forrástól nem indultunk ám vissza Kőrösmező felé, hanem folytattuk az utat Királymező (Uszty-Csorna) irányába, a hegyek közt. A Tisza völgyét a Királymező felé vezető völgylánctól egy 1240 méter magas átkelő, az Aklos (ukránul: Okola)-hágó választja el. Addig tart a nyomokban meglévő köves út.
Egy vadászház a hágón. Turistáknak figyelmeztetés: alaposan le van lakatolva, szállásra tehát alkalmatlan. Az előtérben egy családot látunk, akik a nyár végéig éppen valamelyik polyánára költöznek fel, a jószághoz.
A hágó után már a técsői járásban jártunk. Az út már csak egy sáros keréknyom volt, sőt az általunk választott völgyben egy ilyen vadcsapássá vált. Ahol menetelünk, egykor erdei vasút szaladt. Mi már csak néhány földben hagyott talpfát és sínszeget találtunk. A táj viszont csodálatos: valóságos égigérő ősfenyvesek közt bandukoltunk.
Ez a kis patakocska kísért minket hol balról, hol jobbról. A neve Hladin, s nem is hinnénk, hogy nagy esőzések alkalmával úgy megduzzad, hogy embereket képes elsodorni, mint ahogy azt tette a kirándulásunk után két héttel. Akkor egy fiatalember holttestét csak 15 kilométerrel lejjebb találták meg.
Viszont nem tartott soká ez az idilli környezet: egyszer csak a nyakunkba szakadt az eső. Bár felvettük az esőköpenyt, a rajtunk lévő ruha körörtelenül elázott. Egy alkalmas helyen letáboroztunk hát, és megpró-báltunk kiszáradni. Szerencsére egy idő múlva abbamaradt a csepergés, s még gombá-szásra is kedvünk szottyant. És sikerrel! Tibi Lúfiúval (a ki-kicsoda az első részekben van) negyedóra alatt egy ötszemélyes vacsorára valót szedett, sőt reggelre is maradt egy kis nyárson sülthöz.
A továbbiakban: folyt.köv.
Utolsó kommentek